Élt a Sárrét szélén egy szegény özvegyasszony, s annak egyetlen fia, Márton. Nem volt vagyonuk, csak hat szép fehér libájuk. Amikor a libák megnőttek, azt mondta az anyja:
— Eredj, fiam, a vásárra. Amit kapsz értük, abból telik télre.
Ment Márton a vásárra. Ahogy kirakta a libákat, odalépett a falu ura, Döbrögi nagyságos úr, aki akkora hasat hordott maga előtt, mint egy hordó, és akkora hangot, mint egy templomharang.
— Mennyiért adod?
— Három forintért darabját.
— Három forintért? — bődült el az úr. — Egy forintot adok mind a hatért.
— Akkor nem eladó — mondta Márton.
Az úr intett a hajdúinak. Elvették a libákat, Mártont pedig lefogták, és huszonötöt vertek rá a vásár közepén, hogy mindenki lássa.
Mikor eleresztették, Márton feltápászkodott, leporolta a nadrágját, és odaszólt az úrnak — nem kiabálva, csak csendesen:
— Nagyságos uram, a libák árát nem kérem. De ezt a huszonötöt háromszor visszaadom.
Nagyot nevettek rajta. Márton pedig elment világot látni.
Először három év múlva jött vissza. Akkor már ácsmesterséget tanult, és úgy hallotta, hogy az úr kastélyt építtet. Beállított idegen mesterként, szép szál emberként, hosszú szakállal. Az úr ki is vitte az erdőbe, hogy megmutassa, melyik tölgyeket vágassa ki. Ahogy ketten maradtak a fák között, Márton ledobta a szakállát.
— Emlékszik-e a hat libára? — kérdezte.
Az úr emlékezett. Nagyon is. És megkapta az elsőt.
Másodszor két év múlva jött. Az úr azóta beteg volt: a háta nem gyógyult, és hozatta a felcsereket mindenfelől. Márton felcsernek öltözve érkezett, üvegcsékkel, fűvel, kenőccsel. Kiküldte a szolgákat, hogy „a gyógyításhoz csend kell”. Aztán bezárta az ajtót.
— Emlékszik-e a hat libára?
Megkapta a másodikat is.
Ekkor már az úr rettegni kezdett. Húsz hajdút állított maga mellé, és megparancsolta, hogy idegen a közelébe ne jöjjön.
Harmadszor a vásárban történt. Az úr lovat akart venni, és a hajdúi körülvették. Akkor a piac túlsó végén nagy kiabálás támadt: valaki azt kiáltotta, hogy „Ott megy Libás Márton!” — és futott egy köpenyes ember a folyó felé. A hajdúk mind utána iramodtak.
Csakhogy az a köpenyes ember egy pénzért felfogadott vásári csavargó volt. Márton maga ott állt az úr mellett, lókupecnek öltözve, kantárral a kezében.
— Emlékszik-e a hat libára? — kérdezte.
És megkapta a harmadikat.
Mire a hajdúk visszaértek, Mártonnak hűlt helye volt. Az úr ott ült a porban, és nem szólt semmit.
Attól fogva Döbrögi uram megváltozott. Nem vert meg senkit, nem vette el senki jószágát, és ha a vásárban valaki libát árult, ő fizetett elsőnek — rendes áron. Ha pedig valaki kérdezte, miért, csak annyit mondott:
— Mert megígérte, és megtartotta.
Márton hazament az anyjához, vett hat libát, és többé nem ment el a faluból.
Aki a gyengén hatalmaskodik, számoljon vele: a szó, amit kimondtak neki, előbb-utóbb utoléri.
Szereted a jó esti meséket? A Mese Appal alkalmazásban több száz interaktív mese vár, amit együtt fedezhettek fel a gyermekeddel — töltsd le a Google Play-ről vagy az App Store-ból.
