Volt egyszer egy özvegyasszony, s annak egy fia, Jankó. Jó fiú volt, dolgos, szót fogadó — csak éppen a fejében kicsit lassabban forgott a kerék, mint másnál.
Egy nap elküldte az anyja a szomszéd faluba a molnárhoz.
— Aztán illendően köszönj!
Ment Jankó. A molnár éppen a lisztet lapátolta, és amikor Jankó belépett, felkavarodott a por, a molnár tüsszentett egyet.
Jankó semmit nem szólt, csak állt.
A molnár ráförmedt:
— Hát te nem tudsz köszönni?
Hazament Jankó, elmondta az anyjának.
— Jaj, fiam — mondta az asszony —, azt kellett volna mondanod: „Egészségére!”
— Jól van, édesanyám. Máskor azt mondom.
Másnap a szomszédba küldték, ahol disznót perzseltek, és nagy füst volt.
Jankó belépett, és rákiáltott a gazdára:
— Egészségére!
A gazda azt hitte, csúfolódik a füst miatt, és kikergette a szűrűskert végéig.
Hazament Jankó.
— Jaj, fiam — mondta az anyja —, ott azt kellett volna mondanod: „Adjon isten sok ilyet!”
— Jól van, édesanyám.
Harmadnap éppen temetés volt a faluban. Jankó odaért a menethez, levette a kalapját, és nagy tisztelettel így szólt:
— Adjon isten sok ilyet!
No, akkor aztán majdnem kikapott megint.
— Jaj, fiam — sóhajtott az anyja —, ott azt kellett volna mondanod: „Fogadják őszinte részvétem!”
— Jól van, édesanyám. Megjegyzem.
Negyednap lakodalomba hívták őket. Jankó odalépett a menyasszonyhoz meg a vőlegényhez, meghajolt, és komoly képpel azt mondta:
— Fogadják őszinte részvétem!
Az egész lakodalom hanyatt esett a nevetéstől. Csak az anyja szégyellte magát.
Eltelt a tél. Tavasszal Jankó egyedül ment be a vásárba, hogy eladja a tehenüket. Az anyja a lelkére kötötte:
— Aztán csak annak add oda, aki becsületesen megfizeti!
A vásárban odalépett hozzá egy jól öltözött kupec, és gyorsan beszélt, ahogy a kupecek szoktak:
— Add ide a tehenet, fiam, itt a pénz. — És a markába nyomott egy erszényt.
Jankó megfogta az erszényt, és mert nem tudta, mit kell ilyenkor mondani, elővette a legutóbb tanult mondatát:
— Fogadják őszinte részvétem!
A kupec megtorpant. Azt hitte, a fiú tud valamit — hogy lebukott, hogy a csendbiztos már a nyomában van, mert az erszényben rossz pénz volt, csupa ólomba mártott réz. Megijedt, kikapta az erszényt Jankó kezéből, kinyomott helyette hét jó ezüstöt, és eltűnt a tömegben.
Jankó hazament a hét ezüsttel. Az anyja összecsapta a kezét:
— Fiam, hiszen ez háromszor annyi, mint amennyit a tehén ér!
Másnap kiderült, hogy a kupec az egész vásárt becsapta hamis pénzzel — mindenkit, egyedül Jankót nem.
Attól fogva a faluban senki nem mondta Jankóra, hogy bolond. Csak annyit mondtak: „Jankó mindig egy lépéssel arrébb jár. Néha hátrébb, néha előrébb.”
A jó szó is rosszul sül el, ha nem a helyén mondják — figyelni kell, hol vagyunk, nem csak arra, mit tanultunk.
Szereted a jó esti meséket? A Mese Appal alkalmazásban több száz interaktív mese vár, amit együtt fedezhettek fel a gyermekeddel — töltsd le a Google Play-ről vagy az App Store-ból.
