Élt a Kőrös partján egy öreg gazda, s annak hét fia. Derék, erős legények voltak mind a heten, de olyan veszekedősek, hogy a falu csak „a hét viharnak” hívta őket. Ha kaszálni mentek, azon vesztek össze, ki kezdje. Ha ettek, azon, kié a nagyobb szelet. Ha a szomszéd átjött panaszkodni, azon, melyikük feleljen neki.
Az öreg sokat intette őket, de a szó lepergett róluk, mint a jégeső a háztetőről.
Egy őszön az öreg ágynak esett. Érezte, hogy nem sokáig húzza. Behívatta mind a hét fiát, és azt mondta:
— Menjetek ki a kertbe, és hozzon be mindegyikőtök egy vesszőt. Se vastagabbat, se vékonyabbat annál, amit a kezetekben elbírtok.
Kimentek, hoztak. Az öreg összefogta a hét vesszőt, és jó erős zsineggel összekötözte a két végén.
— Most pedig — mondta —, törjétek el. Kezdd te, a legnagyobb.
A legnagyobb fiú a térdére fektette a köteget, és nekifeszült. Elvörösödött, a nyakán kidagadt az ér — a vesszők meghajoltak, de nem törtek.
Jött a második. Nem bírta. A harmadik, negyedik, ötödik, hatodik — egyik sem.
Végül a legkisebb próbálta, aki a legerősebb volt mind közül: az istállóajtót egy kézzel emelte ki a sarkából. Feszítette, ahogy bírta. A köteg nyikorgott, hajlott — de nem tört el.
Akkor az öreg elvette tőlük, és eloldotta a zsineget.
— Most osszátok szét. Mindegyikőtök vegyen egyet.
Szétvették. Az apa csak bólintott:
— Most törjétek el.
Reccs. Reccs. Reccs. Egyetlen mozdulattal, mind a hét vessző kettétört. A legkisebb fiúé úgy, hogy még csak oda sem nézett.
Az öreg végignézett rajtuk.
— Látjátok, fiaim. Amíg egybe vagytok kötve, nincs az a kéz, amelyik eltörne titeket. De ha szétszedjük a nyalábot, mindegyikőtökkel elbánik akárki, egyesével.
Nem szólt többet. Pár nap múlva csendesen meghalt.
A hét fiú eltemette az apjukat. És azon a télen történt, hogy a szomszéd falu ura — aki régóta szemet vetett a Kőrös-parti kaszálóra — átküldte az embereit, hogy verjék ki őket a földjükről. Azt gondolta: „Hét veszekedős testvér, majd egymásnak esnek, és a föld az enyém lesz.”
De a hét testvér nem esett egymásnak. Kiálltak a kaszáló szélére, mind a heten egymás mellé, vállal a vállhoz. Egy szót sem szóltak.
Az uraság emberei megálltak, néztek, aztán megfordultak és hazamentek. Mert amit láttak, az nem hét ember volt, hanem egy.
A kaszáló ma is az övék, és a hét ház ma is ott áll egymás mellett a folyóparton.
Egyenként mindenkit el lehet törni; együtt senkit.
Szereted a jó esti meséket? A Mese Appal alkalmazásban több száz interaktív mese vár, amit együtt fedezhettek fel a gyermekeddel — töltsd le a Google Play-ről vagy az App Store-ból.
