Bence nem volt nagyobb egy közepes asztalkánál. A csizmadiamesterek nem szívesen vették fel, mert a kalapács ki‑kifordult a kezéből, és a tűt is csak akkor tartotta jól, ha a fonalat a foga közé tette. De Bencének éles esze volt, és gyors keze.
Egyik nyári reggelen a mestere lekvárt evett a deszkapadon, és a tál tetején lakomáztak a legyek. Bence megsajnálta a mestert, fogta a fakanalat, és egyetlen jól számított csapással hét legyet ütött agyon a csíkos viaszosvásznon.
— Hét legyet egy csapásra — mondta hangosan magában.
Eszébe jutott, hogy ez nem mindennapi tett. Lefejtett egy szalagot az inasköpenye béléséből, ráhímezte egy szál sárga fonállal: Hét legyet egy csapásra. Felkötötte a derekára, fogta a tarisznyáját, és úton volt.
A király épp az udvar tornácán kávézott, amikor Bence megjelent a kapuban. A király elolvasta a szalagot, elmosolyodott, de eltette a mosolyt zsebre.
— Hét legyet egyszerre — bólintott. — Talán óriást is tudnál.
— Próbáljon, felség — felelte Bence. Nem volt rajta semmi vitéz, csak a kis kétlábú szék, amin a műhelyben szokott ülni.
Az első óriás a Vasas‑szakadékban élt. Bence felment, és egy nagy kődarabot helyezett a tarisznyája oldalára, mintha az lenne a leggyengébb fegyvere.
— Te vagy az óriás? — kérdezte. — Akkor szorítsunk követ, melyikünk facsarja ki előbb.
Az óriás kacagva felemelt egy követ, és úgy szorította, hogy a por felszállt belőle. Bence ekkor elővett egy darab száraz sajtot a tarisznyájából — kicsit hasonlított egy kőhöz —, és szorongatta. A sajtból csordult a víz, mintha a kő sírna. Az óriás megrémült: ilyen erőset még sosem látott. Letette a követ, és elszaladt.
A második óriás a Borszéki‑völgyben élt, és három tehén húsát ette egy ülésre. Bence egy bőrtömlőt vitt, ami olyan üres volt, mint a bíró ígérete. Útközben felfújta, és a tömlő szája fölé fűzött egy bogot.
— Te vagy az óriás? — kérdezte. — Akkor mérjük meg, ki tud egy ültében több folyót meginni.
Az óriás a hasára csapott a kacagástól, és a Borszéki‑patakból ivott háromig, négyig. Akkor a hasa megdagadt, és nem bírt mozdulni. Bence a felfújt tömlőt kibogozta, hagyta visszanyögni — úgy tűnt, neki kétszer ennyi belefért. Az óriás dühösen tovább ivott, és a Borszéki‑patak nyolcadik öblénél leült, és nem bírt felállni. A király emberei elvitték láncon.
A harmadik feladat a vadkan volt. Bence nem mert szemtől szembe menni a vaddal. Inkább egy verem fölé fenyőágakat fektetett, a verembe egy nagy darab szalonnát rakott, és a fenyőágak végét úgy állította be, hogy az első nagyobb mozdulattól beszakadjon. Aztán bekiabált a vad rejtekébe:
— Sógor! Itt a vacsora!
A kan kirohant, beletoppant az ágakra, és lezuhant a verembe. Bence felülről egy hálót terített rá, és a király emberei reggelre elvitték.
A király megint a tornácon kávézott, amikor Bence visszaért.
— Mit kérsz, vitéz? Birtokot? Lányom kezét?
Bence végignézett a maga termetén.
— Egy saját műhelyt a városban, felség. Két ablakkal. És egy jó nagy fakanalat — abban a régiben sokat csorbult a nyele.
A király nevetett. Bence a város főterén kapott egy kis műhelyt, két ablakkal, és a kapufélfára kiakasztotta a régi szalagot. A vásárlók jöttek messziről, mert úgy tartották: aki hét legyet ütött egy csapásra, az nem fogja elrontani a csizmájuk talpát.
Mert aki fejjel mér, sosem fáradt össze a karjával.
Szereted a jó esti meséket? A Mese Appal alkalmazásban több száz interaktív mese vár, amit együtt fedezhettek fel a gyermekeddel — töltsd le a Google Play-ről vagy az App Store-ból.
