Élt egyszer egy szegény ember, akinek nem volt egyebe, csak egy sovány kis csikaja meg egy leánya, Örzse. De az a leány olyan eszes volt, hogy hét vármegye csodájára járt.
Történt, hogy a szegény ember csikaja beszaladt egy gazdag szomszéd udvarára, épp amikor annak a kancája megcsikózott. A gazdag ember fogta magát, és azt mondta: „Az én kancám ellette ezt a csikót, mert az én udvaromban találták.” Pörre mentek, egészen a király elé.
A király, aki szeretett játszani az emberek eszével, így szólt:
— Adok mindkettőtöknek egy találós kérdést. Aki jobban felel, azé a csikó. Mi a leggyorsabb, mi a legkövérebb, és mi a legkedvesebb a világon?
A gazdag ember hazament, és a felesége tanácsára ezt felelte másnap: a leggyorsabb az ő pej lova, a legkövérebb az ő hízott disznaja, a legkedvesebb az ő pénzes ládája.
A szegény ember csak búslakodott, de Örzse megvonta a vállát:
— Menj vissza, apám, és mondd a királynak: a leggyorsabb a gondolat, mert egy szempillantás alatt a világ végén jár; a legkövérebb a föld, mert mindent ő táplál; a legkedvesebb pedig az álom, mert a fáradt embernek az a legdrágább.
A király elámult. Rögtön tudta, hogy nem a szegény ember esze ez.
— Ki tanított erre? — kérdezte.
— A leányom, felség.
A király kíváncsi lett a lányra, és üzent neki: jöjjön el hozzá, de „jöjjön is, meg ne is; hozzon ajándékot is, meg ne is.”
Örzse fogott egy galambot, felült a szamár hátára úgy, hogy fél lába a földet érte, fél lába a szamáron volt — így jött is, meg nem is. A király elé érve odanyújtotta a galambot, de amint a király érte nyúlt, elengedte, s a madár elrepült — hozott ajándékot is, meg nem is.
A király nagyot nevetett, és feleségül kérte a lányt. Csak egyet kötött ki:
— Az ítélkezésbe soha bele ne szólj, mert akkor mehetsz haza, ahonnan jöttél.
Örzse ráállt. Sokáig békében éltek. De egy napon a király elé megint két ember állt: két fuvaros egy vásáron összeveszett egy csikón, és a király — sietve, unottan — a hangosabbnak ítélte, pedig a csikó a csendesebbé volt.
A csendes ember sírva ment ki a palotából. Az udvaron megállította a királyné.
— Ne búsulj — mondta halkan. — Menj ki holnap a király ablaka alá, és szántsd fel az utat egy csónakkal. Ha a király kikiált, hogy „hol látott már valaki csónakkal szántani?”, felelj: „ott, ahol egy csikó lovat ellik.”
Úgy is lett. A király meghallotta a saját ítéletének a fonákját, és nyomban tudta, honnan fúj a szél.
— Ezt csak a feleségem tanácsolhatta — mondta. — Megszegted a szavadat, mehetsz haza. De egyet vihetsz magaddal a palotából, amit a legjobban szeretsz.
Örzse meghajolt.
— Jó — mondta. — Vacsora után elmegyek.
A vacsoránál jó erős álomport tett a király borába. Amikor a király elaludt, szekérre rakatta, és hazavitte apja házához. Reggel a király a szegényes szobában ébredt.
— Hát ez meg mi? — hüledezett.
— Te mondtad, hogy vigyem el, amit a legjobban szeretek — mosolygott Örzse. — Nekem te vagy az.
A királynak erre már a szíve is megenyhült. Hazavitte a feleségét, és attól fogva egyetlen ítéletet sem hozott, amíg meg nem kérdezte: „És te mit gondolsz, Örzse?”
Mert az igazi ész nem a vagyonban lakik, hanem abban, ahogyan az ember a bajt jóra fordítja.
Szereted a jó esti meséket? A Mese Appal alkalmazásban több száz interaktív mese vár, amit együtt fedezhettek fel a gyermekeddel — töltsd le a Google Play-ről vagy az App Store-ból.
