Késő nyár volt, a dűlőn már illatozott a must, és a Kőhegy alatti szőlősben egy vörös róka ődöngött, akit Sunyinak hívtak. Reggel óta nem evett semmit, a gyomra úgy korgott, hogy a cinegék is felkapták a fejüket.
A kerítés fölött, egy vén lugasról, aranyló fürtök lógtak lefelé. Dagadtak a szemek, csillogtak a napfényben, mint a csepp méz.
— Ez lesz az én ebédem — mondta Sunyi, és megnyalta a bajszát.
Felugrott. A fürt egy karnyújtással följebb lengett. Másodszor nekifutásból ugrott, de csak a levegőt kapta el. Harmadszor a kerítés tövéről vetette magát, a farka is szinte megcsavarodott, de a szőlő csak ringott a feje fölött.
Próbálkozott a fatönkről, a kőrakásról, még egy ládát is odatolt. A láda felborult, ő meg a fűbe huppant.
Egy veréb ült a lugas szélén, és végignézte az egészet.
— Nem érsz fel, róka koma — csiripelte.
Sunyi felült, leverte a port a bundájáról, és nagyon méltóságteljes képet vágott.
— Ugyan, ki akarna felérni! — mondta. — Nézd meg jobban azt a szőlőt: zöldes az alja, kemény a bőre. Biztosan savanyú, még a fogam is elgyengülne tőle. Ilyet csak az eszik, aki nem válogat.
— Tényleg? — kérdezte a veréb. — Akkor miért ugráltál hatszor?
A róka nem felelt. Felemelt orral elment a kerítés mellett, de a farka most nem volt olyan büszke, mint reggel.
Este a veréb lerepült a lugasról, és megkóstolta az egyik szemet. Édes volt, mint a cukor.
Másnap reggel Sunyi újra ott állt a kerítésnél, de ezúttal nem ugrált. Leült, és hosszan nézte a fürtöt.
— Ha egyedül nem érem el — mondta magában —, kell valaki, aki segít.
A veréb a lugas szélén megbillentette a fejét.
— Én egyetlen szemet sem tudok lehozni, nekem túl nehéz. De a kertész fiának van egy létrája.
— Nem az enyém — mondta a róka.
— Hát kérd el.
Sunyi szégyenlősen odaballagott a kertész fiához, aki nyáron mindig dobott neki egy-egy csirkecsontot, és halkan megkérdezte, kölcsönadná-e a létrát. A fiú kacagott, nekitámasztotta a létrát a lugasnak, és lehozott két nehéz fürtöt. Egyet a rókának adott, egyet magának tartott.
Sunyi bekapta az első szemet, és a szeme is kigördült a gyönyörűségtől.
— Milyen édes! — mondta. — Hát mégsem volt savanyú.
— Nem is volt — bólintott a veréb. — Csak te nem értél fel hozzá.
Ami nem sikerül, arról ne mondjuk, hogy nem is kellett volna: inkább kérjünk segítséget, vagy próbáljuk újra.
Szereted a jó esti meséket? A Mese Appal alkalmazásban több száz interaktív mese vár, amit együtt fedezhettek fel a gyermekeddel — töltsd le a Google Play-ről vagy az App Store-ból.
