Élt egyszer egy házaspár, akinek hét szép, erős fia volt, de nagyon vágytak még egy leánykára is. Végre megszületett a kislány — csakhogy gyenge volt és beteges, és a szülők aggódtak az életéért.
Az apa elküldte a hét fiút a távoli forráshoz, hogy hozzanak friss, gyógyító vizet a kicsinek. A fiúk siettek, de a forrásnál egy meredek kútba csúszott a vödör, és sokáig bajlódtak, míg kihalászták. Odahaza az apa egyre türelmetlenebb lett.
— Hol késnek ezek a haszontalanok, amikor a húguk élete forog kockán?! — csattant fel dühében. — Bárcsak hollóvá válnának mind!
Alig mondta ki, abban a percben az égen hét fekete holló suhant el a ház fölött, és károgva eltűnt a messzeségben. A szó kimondva szó — az apa hiába bánta meg keservesen.
A kislány felépült, és szépen felnőtt. Sokáig nem tudott a bátyjairól, de egyszer meghallotta a szülei elfojtott sóhajtozását, és kiszedte belőlük az igazságot. Attól fogva nem volt nyugta.
— Az én életemért lettek hollóvá — mondta. — Az én dolgom hazahozni őket.
Egy kis batyuval, egy karéj kenyérrel útnak indult. Kérdezte a Napot, kérdezte a Holdat, kérdezte a csillagokat, míg a hajnalcsillag megsúgta: a fivérei az Üveghegyen laknak, egy hollóvárban.
Hosszú út végén elért az Üveghegyhez. Egy öreg anyóka fogadta, aki tudta a szabadulás módját:
— Nehéz próba ez, leányom. Hét éven át egyetlen szót sem szólhatsz, és minden este egy inget kell varrnod a csillagvirág fehér szirmaiból — hetet, mindegyik bátyádnak egyet. Ha kibírod szó nélkül, megtörik az átok. De ha csak egyetlen szó is elhagyja a szád, örökre hollók maradnak.
A leány bólintott, és nekilátott. Némán varrt, éjjelről éjjelre, esztendőről esztendőre. Sokat próbálták szóra bírni, sokszor sírt csendben, de a száját nem nyitotta ki. A hetedik év utolsó estéjén hat ing készen volt, a hetediknek még hiányzott a fél ujja — de az idő letelt.
Ahogy az utolsó csillag feljött, hét holló szállt le elé, és megrázta a tollát: hét szép fiúvá változtak — csak a legkisebbnek maradt fél karján egy hollószárny, mert az inge ujja nem készült el egészen. De a szíve emberszív volt, a mosolya emberi mosoly, és úgy ölelte át a húgát, mint a többiek.
Hazamentek mind. A szülők a nyakukba borultak, és attól fogva soha, senki abban a házban ki nem mondott meggondolatlan átkot.
Mert a szeretet néma, kitartó munkája erősebb minden átoknál — a hűség végül hazahozza azt is, akit elveszettnek hittünk.
Szereted a jó esti meséket? A Mese Appal alkalmazásban több száz interaktív mese vár, amit együtt fedezhettek fel a gyermekeddel — töltsd le a Google Play-ről vagy az App Store-ból.
