Három lány font egy este a kút mellett, és arról beszélgettek, mit tennének, ha a király feleségül venné őket. Az első azt mondta, egy szem búzából megsütné az egész udvar kenyerét. A második azt, hogy egy szál lenből megszőné az egész sereg ingét. A harmadik, a legkisebb, csak ennyit mondott:
— Én két aranyhajú gyermeket szülnék neki.
A király éppen arra járt, és meghallotta. A legkisebbet vette feleségül.
Mikor eljött az ideje, a királyt hadba szólították. Otthon maradt az asszony, és vele a király nagynénje, aki azt szerette volna, hogy a saját unokahúga legyen a királyné.
Megszületett a két gyermek: egy fiú és egy lány, mindkettőnek olyan haja volt, mint a napfény a búzatáblán. A nagynéni azon az éjjelen kosárba tette őket, kivitette a folyópartra a szolgájával, és a bölcsőbe két kiskutyát fektetett. Aztán levelet írt a királynak, hogy nézze meg, mit szült a felesége.
A királyt elöntötte a düh és a szégyen. Nem ölette meg az asszonyt, csak kitiltotta az udvarból, és egy erdőszéli házba küldte.
A kosarat pedig megtalálta egy vén halász. Nem volt gyereke, hát felnevelte mind a kettőt. A hajukat mindig kendővel kötötte be, hogy senki meg ne lássa, mert tudta, hogy az arany veszélyes dolog.
Teltek az évek. A két gyerek megnőtt: a fiút Andrásnak, a lányt Rékának hívták. Egy vásáron aztán elszabadult a szél, és lekapta Réka kendőjét. A haja úgy villant meg a napon, hogy az egész piac elnémult.
Eljutott a hír a királyhoz is. Hívatta a két fiatalt. Jöttek, és a király csak nézte őket — nem tudta, miért szorul össze a szíve.
A lakoma végén azt mondta András:
— Felség, hadd mondjak el egy mesét.
— Mondjad.
És András elmondta: volt egyszer egy folyó, annak a partján egy fűzfa, a fűzfán egy madár. A fűzfa alá egyszer valaki két kosarat tett le, de csak az egyiket vitte tovább. A madár mindent látott, és azóta minden tavasszal ugyanazt énekli. Aztán András fogta a furulyáját, és eljátszotta a madár énekét.
Akkor Réka levette a kendőjét, és utána András is. Két aranyhajú gyermek állt a király előtt.
A nagynéni felugrott, hogy kimenjen, de az ajtóban már ott állt az öreg halász, kezében a kosárral, amiben a gyerekeket találta — és a kosár szélébe bele volt szőve a királyi ház jegye.
A király még aznap elküldött az erdőszéli házba. Az asszony bejött, és ránézett a két gyerekre — nem kellett neki mondani semmit.
A nagynénit a király nem ölette meg; elküldte egy távoli faluba, ahol senki nem tudta, ki volt, és ahol egész életében a maga kenyerét kellett megkeresnie. A halászt pedig odavette az udvarba, és mindenki csak úgy hívta: „a nagyapa”.
Az igazságot el lehet ásni, de ki nem lehet irtani: kihajt, mint a fa.
Szereted a jó esti meséket? A Mese Appal alkalmazásban több száz interaktív mese vár, amit együtt fedezhettek fel a gyermekeddel — töltsd le a Google Play-ről vagy az App Store-ból.
