Régen, amikor a madarak még egymástól tanultak, a Zsombékos erdejében élt egy vadgalamb. Szelíd madár volt, szép búgó hangú, de a fészekrakáshoz annyit értett, mint tyúk az ábécéhez. Amit összehordott, az inkább volt kupac, mint fészek: az első szélben szétszóródott, a második esőben leázott, a tojás meg kigurult belőle.
Elhatározta hát, hogy tanul. Márpedig fészekrakásból az egész erdőben a szarka volt a mester. Az ő fészke olyan volt, mint egy jól font kosár: kívül vastag gally, belül finom vessző, legbelül puha moha, s még tető is került rá, hogy a héja bele ne lásson.
Elment a galamb a szarkához.
— Szarka néném, taníts meg engem fészket rakni. Nincs a világon madár, aki ezt nálad jobban tudná.
A szarkának jólesett a szó. Meg is enyhült mindjárt.
— No, gyere — mondta. — De figyelj, mert a fészekrakásban minden ág a helyén kell hogy legyen.
Kimentek egy galagonyabokorhoz. A szarka fogott egy erős, villás ágat, és belefektette a bokor hajlatába.
— Látod? Ez az alap. Ennek keresztbe kell feküdnie, különben minden megcsúszik.
— Látom, látom — bólogatott a galamb.
A szarka fogott egy másodikat, és keresztbe tette az elsőre.
— Ez tartja a másikat. Mindig kereszt, sose egy irányba.
— Értem, értem — mondta a galamb, és már izgett-mozgott.
A szarka a harmadik ágat is a helyére illesztette, és épp mondta volna, hogyan kell körbe fonni a peremét, amikor a galamb közbevágott:
— Tudom már, szarka néném! Tudom már! Csak így tovább, ugye? Egyik ág a másikra!
A szarka megállt a levegőben az ággal a csőrében. Lassan letette, és ránézett a galambra.
— Tudod már? — kérdezte.
— Tudom hát! — felelte a galamb büszkén.
— Akkor rakd meg magad — mondta a szarka. Azzal felröppent, és vissza sem nézett.
A galamb ott maradt a három ág mellett. Rakta volna tovább, de nem jött rá, hogyan kell körbe fonni a peremét, sem arra, hogyan kell mohával bélelni. Hozott még két gallyat, keresztbe tette, aztán már nem tudta, mi jön.
Azóta is olyan a vadgalamb fészke: néhány ág keresztbe vetve, alul átlátszik rajta az ég. És ha tavasszal a bokrok között búg — „tudom már, tudom már” —, hát az erdő népe csak összenéz, mert tudják, mit jelent.
Aki a tanulás közepén azt mondja, hogy „tudom már”, az holtig félkész munkát végez.
Szereted a jó esti meséket? A Mese Appal alkalmazásban több száz interaktív mese vár, amit együtt fedezhettek fel a gyermekeddel — töltsd le a Google Play-ről vagy az App Store-ból.
