Volt egyszer egy asszony, akinek a fia hét évig szopott, és olyan erős lett, hogy a vasat úgy gyúrta, mint más a tésztát. El is nevezték Vasgyúrónak.
Egy napon így szólt az anyjához:
— Édesanyám, én elmegyek világot látni. Nem való nekem ez a kis falu.
Ment, mendegélt. Egyszer csak látja, hogy egy ember a tölgyfákat úgy tépi ki, mint más a füvet.
— Hogy hívnak, atyámfia?
— Fanyűvőnek.
— Gyere velem.
Mentek tovább. Nemsokára olyan emberrel találkoztak, aki a hegyeket hordta odébb, hogy egyenesebb legyen az út.
— Hát téged?
— Engem Hegyhordónak.
— Gyere te is.
Építettek hárman egy kunyhót az erdő szélén, és megegyeztek: minden nap egyikük otthon marad főzni, a másik kettő vadászni megy.
Első nap Fanyűvő maradt otthon. Mire megfőtt az ebéd, benyitott egy araszos kis öregember, akinek a szakálla a földet söpörte.
— Adj egy kanállal!
— Nem adok.
Erre a törpe úgy vágta földhöz Fanyűvőt, mint egy zsákot, megette az egész ebédet, és eltűnt. Fanyűvő szégyellte, nem szólt semmit — azt mondta, kifutott a bogrács.
Másnap Hegyhordó járt így. Ő is hallgatott.
Harmadnap Vasgyúró maradt otthon. Ahogy a leves elkészült, benyitott a törpe.
— Adj egy kanállal!
— Ülj le és egyél velem — mondta Vasgyúró.
De a törpe nem enni akart, hanem az egészet. Amikor nekiugrott, Vasgyúró megfogta a szakállát, és beszorította egy tölgyfa hasadékába.
Estére hazajöttek a társak, és látták, mi történt. De mire odaértek, a törpe kitépte magát — a szakálla fele ottmaradt a fában —, és elmenekült. Nyomon követték: a nyom egy feneketlen lyukhoz vezetett az erdő közepén.
Fontak kötelet. Fanyűvő leereszkedett félútig, aztán rángatta a kötelet, hogy húzzák vissza. Hegyhordó is. Akkor Vasgyúró azt mondta:
— Én addig megyek, míg földet nem érek. Akárhogy rángatom, ne húzzatok fel.
Lement. Odalent egész ország volt: szürke ég, szürke fű. Három várban három királylány raboskodott, mindegyiket a törpe rabolta el. Vasgyúró mind a hármat kiszabadította, és a kötélhez vezette őket.
— Előbb ti — mondta.
Felhúzták egyiket a másik után. Mikor a harmadik fent volt, a legkisebb királylány még lekiáltott:
— Vigyázz magadra! Aki a jutalmat akarja, az nem szereti a tanút.
És úgy is lett. Amikor Vasgyúró megfogta a kötelet, a társai elvágták odafent.
Vasgyúró egyedül maradt az alvilágban. Bolyongott sokáig, míg egy vihar előtt egy fészekre bukkant, benne három madárfiókával. Föléjük tartotta a köpenyét, hogy a jég agyon ne verje őket. Mire elállt, megérkezett az anyamadár — akkora, hogy a szárnya beborította az eget.
— Megmentetted a fiaimat — mondta. — Mit kívánsz?
— Vigyél fel a napvilágra.
Felvitte. Vasgyúró éppen akkor ért haza, amikor a faluban a lakodalomra terítettek: Fanyűvő és Hegyhordó éppen a két nagyobb királylányt vette volna feleségül, és azt mesélték mindenkinek, hogy ők szabadították ki őket.
Vasgyúró belépett az ajtón. Nem szólt semmit. Csak letette az asztalra a tölgyfából kitépett szakállcsomót.
A két társ elsápadt, és mindent bevallott. A király kikergette őket az országból — de életüket megkímélte, mert a legkisebb királylány azt mondta: „Aki gyáva volt, ne haljon meg érte; elég neki, hogy mindenki tudja.”
Vasgyúró a legkisebb királylányt vette el, aki még odalent figyelmeztette. Mert az erő kevés, ha nincs mellette hűség — és a hűtlenség mindig utoléri magát.
Szereted a jó esti meséket? A Mese Appal alkalmazásban több száz interaktív mese vár, amit együtt fedezhettek fel a gyermekeddel — töltsd le a Google Play-ről vagy az App Store-ból.
