A Bükkhát alatt élt egy vén farkas, akit a környéken csak Marcangnak hívtak. Mohó volt, mint a télvíz, és sietős, mint a záporeső: nem rágott, csak nyelt. Egy este a juhásztól elszakított egy jókora ürücombot, és úgy bekapta, hogy a csont a torkán akadt.
Hörgött Marcang, prüszkölt, a földön hempergett, a fenyőtörzshöz dörgölte a nyakát — hiába. A csont nem mozdult sem kifelé, sem befelé. Enni nem tudott, inni nem tudott, s harmadnapra olyan sovány lett, hogy a bordái úgy álltak ki, mint a kerítésléc.
Kiment hát az erdő szélére, és keserves hangon kiáltozni kezdett:
— Segítsen rajtam valaki! Aki kiveszi a torkomból ezt a csontot, annak akkora jutalmat adok, hogy három nemzetsége megemlegeti!
Hallotta ezt a mókus, de csak felkapaszkodott a fa hegyébe. Hallotta a nyúl, de az meg se állt a nádasig. Hallotta a róka is, és csak annyit mondott magában: „Aki a farkas torkába nyúl, annak nem jutalom kell, hanem ész.”
Végül arra szállt egy daru, hosszú lábú, hosszú csőrű, komoly madár. Megállt a tisztás szélén, és megkérdezte:
— Igazat szólsz, farkas? Megfizetsz, ha kiveszem?
— Meg én, becsületszavamra! — nyögte Marcang. — Aranyat, ezüstöt, amennyit elbírsz!
A daru közelebb lépett. A farkas kitátotta a száját, akkorára, mint egy kapubejáró. A daru mély lélegzetet vett, és bedugta a fejét meg a hosszú nyakát egészen a farkas torkáig. Csőrével megkereste a csontot, jól megmarkolta, és óvatosan, lassan kihúzta.
Ahogy a csont kint volt, Marcang nagyot nyelt, megrázta magát, és mindjárt visszatért belé az erő.
— No — mondta a daru, és megigazította a tollát —, akkor most jöjjön a jutalom.
A farkas hátraszegte a fejét, és úgy nevetett, hogy csak úgy csattogott a foga.
— Jutalom? — mondta. — Te ostoba madár! Benne volt a fejed a farkas torkában, és épségben kihúztad. Hát van annál nagyobb jutalom, hogy nem haraptam le?
A daru egy darabig szótlanul nézte. Aztán kinyújtotta a szárnyát, és felszállt a nyárfa hegyébe.
— Igazad van, farkas — mondta onnan föntről. — Ez tényleg nagy jutalom. De többet nem kérek tőled semmit — és nem is adok.
Azzal elszállt a mocsár felé. Marcang még kiáltott utána valamit, de a daru rá se hederített.
Attól fogva, ha a farkas bajba került, hiába kiáltozott: a rét népe csak összenézett, és ment tovább a dolgára. Mert a hálátlanság híre gyorsabban jár, mint a leggyorsabb szárny.
Aki rosszaktól vár köszönetet, annak elég jutalom, ha épségben megússza.
Szereted a jó esti meséket? A Mese Appal alkalmazásban több száz interaktív mese vár, amit együtt fedezhettek fel a gyermekeddel — töltsd le a Google Play-ről vagy az App Store-ból.
