Élt egyszer egy kis városka szélén egy szegény csizmadia, Mátyás. Ügyes keze volt, a csizmái messze földön híresek, de a pénz mégsem állt meg nála, mert a városka kapzsi bírája folyton új meg új adót talált ki. Adót vetett a füstre, adót az ablakra, sőt egyszer még a kutyaugatásra is.
Egy nap a bíró meghallotta, hogy Mátyás milyen élelmes ember, s elhatározta, hogy megleckézteti. Magához hívatta, s így szólt:
— Hallom, furfangos ember vagy, csizmadia. Hát adok neked három lehetetlen feladatot. Ha megoldod, elengedem egy évre minden adódat. De ha nem, elveszem a műhelyedet. Áll az alku?
Mátyás megvakarta a fejét, de már fönt is volt a szeme sarkában a huncut szikra.
— Áll, bíró uram. Halljuk!
— Első feladat — mondta a bíró. — Hozz nekem holnapra „valamit is meg semmit is” egyszerre.
Mátyás másnap egy letakart kalitkát vitt a bíró elé. Mikor a bíró fölemelte a kendőt, egy madár röppent ki belőle, s már el is szállt az ablakon.
— Itt volt valami, bíró uram — nevetett Mátyás. — S most már nincs semmi. Láttad is, meg nem is.
A bíró morgott, de elismerte: az első próbát megállta.
— Második feladat — mondta összeráncolt homlokkal. — Gyere elém holnap, de „se úton, se útfélen; se lovon, se gyalog”.
Mátyás másnap az árok szélén poroszkált — nem az úton, nem is az útfélen —, s egy kecske hátára ült úgy, hogy a lába a földet súrolta: nem is lovagolt igazán, de gyalog sem jött.
— Itt vagyok, bíró uram — köszönt rá. — Se úton, se útfélen, se lovon, se gyalog.
A bíró elvörösödött. Két próba, két győzelem. Most már mindenáron fogni akarta a csizmadiát.
— Harmadik feladat, s ez a legnehezebb — mondta ravaszul. — Mondj nekem holnap olyan igazságot a szemembe, amit én is igaznak vallok, de mégis úgy megharagszom rá, hogy legszívesebben kikergetnélek — és mégsem tehetem, mert magam kértem.
Ez fogós volt. Mátyás egész éjjel törte a fejét, de reggelre kiderült az arca. A bíró elé állt, mélyen meghajolt, s így szólt:
— Bíró uram, a színigazat mondom: te vagy a legkapzsibb ember a hét vármegyében, s a néped azért szegény, mert minden garasát elveszed.
A bíró arca elsötétült a haragtól, fölpattant, s már nyílt is a szája, hogy kikergesse — de akkor eszébe jutott: hiszen ő maga kérte, hogy Mátyás olyat mondjon, amit ő is igaznak tud, de amitől mégis kikergetné. Ha most kikergeti, épp azzal ismeri be, hogy igaz. Ha meg nem kergeti ki, akkor Mátyás megnyerte a próbát.
Ült ott a bíró tehetetlenül, mint akinek a saját csapdája csattant az orrán. A körülállók pedig — mert sokan összegyűltek — hangosan nevettek.
— Megnyerted, csizmadia — nyögte ki végül a bíró. — Elengedem az adódat. De az igazad… az igazad fájt a legjobban.
S bizony attól a naptól fogva a bíró óvatosabb lett az adókkal, mert megtanulta: a szegény embernek elveheted a garasát, de az eszén nem jársz túl — és aki ésszel él, azt a hatalom sem tudja legyőzni. Mátyás pedig varrta tovább a híres csizmákat, s a városka sokáig emlegette nevetve a furfangos mestert, aki három igazsággal térdre kényszerítette a kapzsiságot.
Szereted a jó esti meséket? A Mese Appal alkalmazásban több száz interaktív mese vár, amit együtt fedezhettek fel a gyermekeddel — töltsd le a Google Play-ről vagy az App Store-ból.
