Albert három évig szolgált egy ismeretlen öreg embernél, aki egy elhagyott szénégetőházban élt a Mátra alatt. A nevét nem mondta meg. Albert minden reggel fát hozott, este vizet, és napközben az öreg apró füveskönyveit hallgatta hosszú szótlanságban.
A harmadik év végén Albert hazaindult volna. A felesége ott várta a Tisza túloldalán két gyerekkel.
— A béremet kérem — mondta tisztelettel.
Az öreg leült a tönkre.
— Nincs pénzem — mondta. — De három tanácsot adok. Ha akarod, válassz: a tanács, vagy egy zsák kavics. A kavicsból este levest sem főzöl.
Albert gondolkodott. Aztán bólintott:
— Tanács legyen.
— Első: ha új útra lépsz, ne a rövidet válaszd. Második: ha vendégségben veszekedést látsz, ne keveredj bele. Harmadik: sose döntsd el este, amit reggel jobban látsz.
Albert megköszönte, és elindult haza.
A Mátra alatti útnál szembejött vele egy fiatal vándor. — Bácsi — szólt rá. — Ha siet, ott van egy rövidebb út a fenyvesen át. Két óra. Az országúton hat.
Eszébe jutott a tanács. — Köszönöm, fiam, de én megyek a hosszún.
A fenyvesen aznap éjjel három haramia a vándort kifosztotta. A holttestet reggel találták meg a csendőrök. Albert az országúton elfáradt, de élt.
Aznap este egy fogadóba ért. A fogadós meghívta vacsorára; az asztal végén egy hangos kereskedő veszekedni kezdett egy katonatiszttel. A kereskedő egyszer csak megemelte a borát, és felkiáltott: „Aki velem áll, igyon!” Több vendég felemelte a poharát. Albert lehajolt a kanaláért, és nem ivott. A kereskedő bora mérgezett volt — a kereskedő a tisztet akarta volna eltenni láb alól, de a saját bora is megfordult: aki ivott, mind beleesett a párnára. A tiszt sértetlen maradt, mert csak színből emelte a poharát. Albert a sarokban evett tovább.
Másnap hazaért. A háza előtt egy idegen férfit látott bemenni a hálószobájába. A férfi kalapját a kezében tartotta. Albertet a vér forrósága futotta el. Felkapott a falról egy fejszét, és már‑már belépett.
Eszébe jutott a harmadik tanács. Letette a fejszét, és bekiáltott:
— Asszony! Itt vagyok!
Az asszony kiszaladt, ölelte. A férfi a hálószobából követte. A felesége nevetve mondta:
— Ez a fiunk! Igen, a mi fiunk. Két éve elment városba inasnak, most az első kosztos sora végén kapott szabadot. Megismersz‑e? Megnőtt.
Albert a fejét rázta, mint aki ködből ébred. A fiú odalépett, és átölelte. Albert a tornácon leült, és sokáig nem szólt.
Reggel, amikor megnyugodva ült a padon, a kapuban egy ismeretlen fiatal állt. A tarisznyája olyan kopott volt, mint Alberté. Egy levelet hozott.
A levélben az öreg vándor írta: „Ne csodálkozz. Az apád egyszer egy szénégetőházban elaludt, és a tűz lefutott a sátrára. Egy fiú húzta ki, akit te sosem ismertél, akit én sem ismertem soha, de akit egész életemben kerestem. Egy harmad fiú volt — koldus, akinek nem volt mit adnia. Apád később az ő anyjának három tanácsot adott. Ezek vándorlóik nemzedékről nemzedékre. Most te kaptad. Add tovább, ha eljön az ideje.”
Albert a levelet aznap betette egy fakeretes ládikába a padlás gerendájára. A három tanácsot pedig a fiainak nemcsak elmondta — hanem megvárta, amíg meg is élik.
Mert három jó tanács néha többet ér, mint három zsák arany. Csak később derül ki, mikor melyik.
Szereted a jó esti meséket? A Mese Appal alkalmazásban több száz interaktív mese vár, amit együtt fedezhettek fel a gyermekeddel — töltsd le a Google Play-ről vagy az App Store-ból.
