Volt egyszer egy özvegyasszony, akinek két lánya volt: egy édeslánya, a lusta, kényes Boris, és egy mostohalánya, a szorgalmas, szelíd Marika. Az anya Borist dédelgette, Marikát meg agyondolgoztatta, és folyton csak korholta.
Egy csikorgó hidegű januári napon Boris megkívánta az ibolyát.
— Ibolyát akarok! — nyafogta. — Illatos, kék ibolyát!
— Hallod-e, te haszontalan — förmedt az anya Marikára —, eredj, és ibolya nélkül haza ne gyere!
Marika hiába könyörgött, hogy tél van, kikergették a hóba. Dideregve bolyongott a hegyoldalon, míg a csúcson egy nagy tüzet pillantott meg. Tizenkét ember ült körülötte — hárman fehér szakállal, hárman virágkoszorúval, hárman kalásszal, hárman szőlőfürttel a kezükben: a tizenkét hónap volt az.
— Mi járatban, gyermekem, ilyen hidegben? — kérdezte a legöregebb, a fehér szakállú Január.
— Ibolyát küldött a mostohám — felelte Marika szerényen —, különben haza sem mehetek. Bocsássatok meg, hogy a tüzeteket megzavarom.
A hónapoknak megtetszett a lány szelídsége. Január odafordult a virágkoszorús Márciushoz:
— Öcsém, add kölcsön egy órára a magad idejét.
Március megsuhintotta a botját, s abban a percben a hó alól, a lány lába körül, kibújt egy egész mező kék ibolya. Marika teleszedte a kötényét, hálásan megköszönte, és boldogan hazaszaladt.
Otthon nem hittek a szemüknek. De Boris másnap epret kívánt. Marikát megint kizavarták — s a tizenkét hónap megint megsegítette: ezúttal a kalászos Június érlelt neki piros epret a hó szélén.
Az anya és Boris most már fösvény lett a szerencsére.
— Ott fönt csak úgy osztogatják a jót! — mondta Boris. — Megyek magam, és hozok annyit, amennyit akarok!
Fölment a hegyre, oda se köszönt a hónapoknak, csak rájuk rivallt:
— Adjatok epret, szőlőt, mindent, de gyorsan, mert fázom!
A hónapok összenéztek. A fehér szakállú Január most nem szólt szelíden. Fölállt, megrázta a botját, és olyan hófúvást, olyan jeges vihart támasztott, hogy Boris egykettőre eltévedt a förgetegben, és csak nagy sokára, félholtra fagyva vergődött haza — eper nélkül, szőlő nélkül, egy szál virág nélkül.
Az anya kiszaladt a lányáért, és maga is majd odaveszett a hóban. Mire nagy keservesen hazaértek, belátták, mekkorát vétettek. Attól fogva Marikával is emberségesen bántak.
Mert a jóság és a szerénység télen is virágot fakaszt — a gőg és a mohóság pedig a maga fejére hozza a fagyot.
Szereted a jó esti meséket? A Mese Appal alkalmazásban több száz interaktív mese vár, amit együtt fedezhettek fel a gyermekeddel — töltsd le a Google Play-ről vagy az App Store-ból.
