Egy fényes reggelen összekapott az égen az északi szél meg a nap. Mindkettő azt állította magáról, hogy ő a hatalmasabb.
— Nézd, hogy hajlanak meg előttem a fák — süvöltötte a szél. — Én tépem le a háztetőket, én kergetem a felhőket! Nincs nálam erősebb!
— Az erő nem csak a tombolás — felelte nyugodtan a nap. — Tegyünk próbát. Látod ott lent azt a vándort a hosszú köpenyben? Amelyikünk le tudja vetetni vele a köpenyét, az az erősebb.
— Ennél mi sem könnyebb — kacagott a szél. — Nézz és tanulj!
A szél összeszedte minden erejét, és nekifeszült a vándornak. Fújt, süvöltött, cibálta, ráncigálta a köpeny szélét, port kavart, jeges fuvallatokat küldött. De minél vadabbul rontott neki, a vándor annál jobban összehúzta magán a köpenyt, két kézzel markolta a nyakánál, és lehajtott fejjel, dacosan lépdelt tovább az úton. A szél fújt, ahogy bírt, míg végül kifulladt, és mérgesen abbahagyta.
— Nem megy — lihegte. — Makacs egy ember.
Akkor a nap mosolyogva előbújt a felhők mögül. Nem sietett, nem erőlködött. Csak sütni kezdett — előbb halványan, kellemesen, aztán egyre melegebben. A vándor felemelte a fejét, kiegyenesedett, és élvezni kezdte a jó meleget. Hamarosan kigombolta a köpenyét. Ahogy a nap tovább melegített, a vándornak melege lett, megtörölte a homlokát, és végül magától, könnyedén levetette a köpenyét, átdobta a karján, és vidáman folytatta útját.
— Látod? — szólt a nap szelíden. — Amit te erővel akartál kicsikarni, azt én egy kis melegséggel megkaptam. A vándor nem parancsra vetette le a köpenyét, hanem mert jólesett neki.
A szél nem felelt semmit — de attól fogva egy kicsit halkabban fújt.
Mert amit erővel nem lehet elérni, azt szelídséggel igen — a jó szó és a melegség mindig messzebb visz, mint a durvaság.
Szereted a jó esti meséket? A Mese Appal alkalmazásban több száz interaktív mese vár, amit együtt fedezhettek fel a gyermekeddel — töltsd le a Google Play-ről vagy az App Store-ból.
