Volt a király birtokán egy szegény bojtár, Dani. Nem volt annak semmije a botján meg a subáján kívül, de olyan szeme volt, mint két tiszta csillag: bárkire nézett, egyenest a szemébe nézett, és soha, senki előtt le nem sütötte.
A király egyszer arra lovagolt, és megállt előtte.
— Te bojtár, sütöd le a szemed a királyod előtt!
— Minek sütném le, felség? — felelte Dani nyugodtan. — Nem loptam, nem hazudtam. Aki tiszta, annak nincs mit rejtegetnie a szemében.
A királyt bosszantotta ez a nyugalom. „Majd én megtörlek” — gondolta.
— Jó. Rád bízom az egész nyájamat. Ezer birka. Ha egy is elvész, fejeddel felelsz. Ha megőrzöd, kérhetsz, amit akarsz.
Dani átvette a nyájat. Őrizte esőben, viharban, farkasjárás idején — egy évig egyetlen bárány sem veszett el, mert éber volt, és nem sajnálta magától a fáradságot.
A király erre újat gondolt ki. Elküldte hozzá a leányát cifra ruhában, kísérőkkel, hogy vegyék el tőle egy bárányt szép szóval, csellel, akárhogy.
— Add ide azt a szép fehér kost — kérlelte a királykisasszony. — Nézd, milyen szomorú vagyok, olyan nagyon szeretném.
Dani ránézett, és a szíve majd megszakadt, mert a lány valóban szép volt.
— Nem adhatom — mondta. — Nem az enyém. A királyé. Bármit kérj, ami az enyém — a subámat, a botomat, a szívemet is —, de a rám bízott jószághoz nem nyúlok.
A lány üres kézzel ment haza, de a szíve tele lett.
A király most már megharagudott. Tömlöcbe vettette Danit, sötét vermbe, három napra, étlen-szomjan, hogy megpuhuljon. A harmadik nap leküldött hozzá egy embert:
— Nos, bojtár, most is mered a szemem közé nézni?
Dani felnézett a verem mélyéről, és a két szeme úgy csillogott a sötétben, mint azelőtt.
— Merem, felség. A tömlöc a testet zárja be, nem a becsületet.
Akkor a király farkasbőrbe bújtatott katonákat eresztett rá éjjel, hogy halálra rémítsék. Dani felkapta a botját, hátát a falnak vetette, és keményen szembeszállt velük — nem futott, nem könyörgött. A katonák végül elszégyellték magukat, és ledobták az álarcot.
A király ekkor lement hozzá maga.
— Danielem — mondta, és most először ő nézett félre. — Mindennel próbáltalak: gazdagsággal, szép szóval, éhséggel, félelemmel. Egyik sem tört meg. Nem azért, mert kemény vagy, hanem mert tiszta. Ilyen embert nem tömlöcben a helye.
Kiemelte a boitárt a veremből, letörölte róla a port, és a saját asztalához ültette. A leánya kezét is neki adta — azt a kezet, amelyik hiába kérte a fehér kost.
Danit attól fogva Csillagszeműnek hívta az egész ország.
Mert aki nem hazudik és nem hajol meg a félelem előtt, azt a hatalom se tudja megtörni — a végén legföljebb megbecsülni.
Szereted a jó esti meséket? A Mese Appal alkalmazásban több száz interaktív mese vár, amit együtt fedezhettek fel a gyermekeddel — töltsd le a Google Play-ről vagy az App Store-ból.
