Volt egyszer egy falu a hegyek mögött, olyan félreeső, hogy oda még a vásáros is csak minden harmadik évben tévedt be. A falu népe derék, jóravaló nép volt, csak épp lovat sose látott közelről — hallani hallottak róla, hogy milyen büszke, gyors jószág, de a magukfajta ökrön meg szamáron járt.
Egyszer a bíró meg két kupaktanácsos elment a nagyvásárba. Ott meglátott egy fortélyos kupec, hogy ezek milyen ámuldozva nézelődnek, és odagurított eléjük egy hatalmas, sárga sütőtököt.
— No, atyafiak — mondta ravaszul —, ez ám a ritkaság! Ez egy csikótojás. Ha jó melegen kiköltitek, gyönyörű paripa kel ki belőle. Nektek adom, féláron.
A bíró tátott szájjal bámulta.
— Csikótojás! Hallottátok? Végre lovunk lesz!
Megvették az utolsó garasukon, és úgy vitték haza a tököt, mint a hímes tojást, párnára fektetve a szekéren. A falu apraja-nagyja elé jött, és csodálták.
— Óvatosan! — kiáltozott a bíró. — Meg ne rázzátok, mert megreped a csikó!
Kivitték a legmelegebb domboldalra, szénából fészket raktak neki, és elrendelték, hogy sorban mindenki ráüljön egy-egy órára, hogy jó meleg legyen. Ült rajta a bíró, ült a jegyző, ült a kántor, ült a kovács — költötték nagy buzgón három napig.
A harmadik nap delén épp a kántor kupaktanácsos ült rajta, és el is bóbiskolt a melegben. A tök megbillent alatta, elszabadult, és zutty! — legurult a domboldalon, egyenest egy sűrű galagonyabokorba. Ahogy nekicsapódott, a bokorban lapuló nyúl rémülten kiugrott, és uzsgyi, neki a mezőnek.
— Kikelt! Kikelt a csikó! — ordította a kántor. — Ott szalad! Nézzétek, milyen fürge!
— Fogjátok meg! A mi csikónk! — rikoltott a bíró.
Szaladt az egész falu a nyúl után, hadonászva, kalapot lengetve. De a nyúl olyan volt, mint a szél — árkon-bokron át, s egykettőre eltűnt az erdőben.
A falusiak lihegve megálltak.
— Kár — sóhajtott a bíró, és megtörölte a homlokát. — Micsoda paripa lett volna! Csak kicsit korán ült rá a kántor.
— Én? — háborgott a kántor. — A tök gurult el!
A tök ott hevert darabokra törve a bokor tövében. Egy vén parasztember arra ballagott, meglátta, felszedte, és hazavitte — jó tökkása lett belőle vacsorára.
A faluban máig mondják, ha valaki nagyon nagy csodát vár egy nagyon egyszerű dologtól: „Vigyázz, nehogy csikótojást költs!”
Mert aki mindenáron paripát akar látni egy közönséges tökben, az a végén csak a saját bolondságát költi ki — az meg gyorsan elszalad.
Szereted a jó esti meséket? A Mese Appal alkalmazásban több száz interaktív mese vár, amit együtt fedezhettek fel a gyermekeddel — töltsd le a Google Play-ről vagy az App Store-ból.
