Volt egyszer egy Jóska nevű bojtár, aki nem sokat beszélt, de annál jobban figyelt. Egy nyári délután, ahogy a nyáját őrizte, égő avarra bukkant az erdőszélen. A tűz közepén egy szép, ezüstös kígyó vergődött, körülzárva a lángoktól.
— Segíts, jó legény! — sziszegte a kígyó. — Nyújtsd be a botodat, hadd kússzak ki rajta!
Jóska nem félt, nem gondolkodott sokat — benyújtotta a botját a lángok közé, s a kígyó felkúszott rajta, ki a biztonságba.
— Én a kígyók királyának a leánya vagyok — mondta a kígyó. — Gyere velem apám udvarába, megjutalmaz.
Jóska elment vele egy vén tölgy odvába, ahol egy koronás öreg kígyó fogadta.
— Megmentetted a leányomat. Kérj, amit akarsz: aranyat, ezüstöt.
— Nekem nem kell arany — mondta Jóska. — De ha adhatsz valamit… szeretném érteni, mit beszélnek az állatok.
A kígyókirály elgondolkodott.
— Nehéz ajándék ez. Megadom — de egy feltétellel: soha, senkinek el nem árulhatod, hogy érted az állatok szavát. Ha kimondod, abban a pillanatban meghalsz.
Jóska megígérte. A kígyókirály háromszor a nyelvére lehelt, és attól fogva a legény értette a madarat, a kutyát, a lovat, a legkisebb bogarat is.
Ez az ajándék hamar a hasznára vált. Egyszer a gazdája nagy búsan járkált, mert elveszett a felesége jegygyűrűje, és az egész házat felforgatták érte. Jóska meghallotta, hogy két veréb csivitel az eresz alatt:
— Láttad? A szarka vitte el a fényes karikát, ott van a fészkében a diófán!
Jóska felmászott a diófára, s csakugyan ott volt a gyűrű. A gazda nem győzött hálálkodni.
Máskor éjjel a ház kutyája dühödten ugatott. A többi kutya rá se hederített, de Jóska értette a szavát: „Tolvaj mászik a pajta felől, kötelet hoz, elhajtja a lovakat!” Jóska felverte a gazdát, s együtt kapták el a betörőt.
Egyszer meg épp lóháton mentek a vásárba, amikor Jóska meghallotta, ahogy a gazda paripája odaszól a másik lónak:
— Vigyázz a fagyűzhídnál, korhadt a harmadik palló, beszakad a súly alatt.
Jóska szó nélkül leszállította a gazdát a hídnál, gyalog vezette át a lovakat — s a korhadt palló csakugyan beszakadt volna alattuk.
A gazda csak ámult: honnan tudja ez a legény mindig előre a dolgokat?
— Áruld el a titkodat! — faggatta sokszor. — Boszorkány súgja? Ördöggel cimborálsz?
De Jóska csak mosolygott, és hallgatott. Tudta, hogy az élete függ tőle — de tudta azt is, hogy a titkot nem a félelemből, hanem a becsületből őrzi. Amit az állatok súgtak, azzal mindig segített; amit fecsegtek, azt elengedte a füle mellett.
Jóskából idővel maga is gazda lett, tisztelt, jómódú ember. Az állatait sose bántotta, mindig meghallgatta — és soha, egyetlen szóval sem árulta el az ajándékát.
Mert a másik szavát meghallani nagy ajándék — de a bizalmat csak az őrzi meg, aki tud hallgatni is a jó szóra, és elhallgatni a rosszat.
Szereted a jó esti meséket? A Mese Appal alkalmazásban több száz interaktív mese vár, amit együtt fedezhettek fel a gyermekeddel — töltsd le a Google Play-ről vagy az App Store-ból.
