A Vértes alatt, egy Tűzkő nevű kis faluban élt Bordó gazda a feleségével meg a négy gyerekével. Volt nekik mindenük: két ökör, hat tyúk, három liba és egy padlás, amin a téli szalonna fityegett a gerendán.
Egyik őszön Bordóné a padláson rendezgette a holmit, és megtalált egy vén bőrtarisznyát, amit még a nagyapja használt a vásárba. Foltos volt, kopott, de a két szíja épnek látszott. Felakasztotta a középső gerendára — a kemencepor majd kifújja, gondolta.
Aznap éjjel furcsa neszt hallott a padlásról. Mintha valaki rágna. Reggel felment, de minden a helyén volt; csak a két ökör nem volt többé az istállóban — a tarisznya viszont kicsivel duzzadtabbnak látszott.
Másnap a baromfi tűnt el. Az aprójószág helyén csak két szem köles maradt. A tarisznya megint dagadt.
Bordóné aggódott, és elhívta a szomszédasszonyt, hogy nézze meg. A szomszédasszony belépett a padlásra, kezét a csípőjére tette, hogy „hadd nézzelek, te vén bőr” — és abban a pillanatban a tarisznya egy szippantással lerántotta a gerendáról és magához ölelte. A szomszédasszony eltűnt.
Bordó gazda összehívta a férfiakat. A tarisznya akkor már akkora volt, hogy a padlásra alig fért. Lehoztak egy hosszú villát, felnyúltak vele — a tarisznya elnyelte a villát is, a férfit is. Aztán Bordó gazdát. Aztán a feleségét. A négy gyerek menekült volna, de a tarisznya gurulni kezdett, és sorra mindegyik eltűnt a szájában.
A tarisznya lehengeredett a padlásról, és úgy szaladt a falun keresztül, mint egy elszabadult sajtárka. Bekapta a kovácsot a kalapácsával, az iskolamestert a táblájával, a tanácsbírót a kalapjával. Mire estére átért a következő faluba, már hetven embert hordott a hasában.
A hetedik faluban élt egy fiatal pásztorlány, Lidi. A nyája a domboldalon legelt, és Lidi a kőfalon ülve egy vékony, hajlékony juhászbicskával faragott egy nyélnek való fát. Hallotta a kiabálást, és lement.
— Hát ez meg miféle szörnyeteg? — kérdezte fennhangon.
A vén tarisznya megfordult, és gurulni kezdett feléje. Lidi nem rebbent meg. Megvárta, amíg karnyújtásnyira ér, és gyors, biztos kézzel megérintette ujjbegyével az oldalát — pontosan ott, ahol az ősi varrás meglazult. A vén bőr alatt ott jajongott hetven hang.
— Bocsánat — mondta neki Lidi. — Nem te vagy a hibás, csak túlságosan mohó voltál.
És a bicskával lassan, ferdén végighasította a varrást. A tarisznya megnyikkant, és úgy hasadt szét, mint egy túlérett szilva. A bordói család kibukott, utánuk a kovács, az iskolamester, a tanácsbíró, a hat tyúk, a két ökör, a három liba, a szomszédasszony, és még a két szem köles is.
Bordóné először a négy gyerekét számolta meg. Aztán hozzáfogott a többi rendrakásához.
A vén tarisznyát Lidi összehajtogatta, és bedobta a falu szélén álló mély kútba. Onnan azóta nem jött elő. De néha — ha valaki túl mohón markol a vacsorához — a kút felől megreccsen valami.
Mert a telhetetlen has és a túl puha gerenda végül együtt esik le.
Szereted a jó esti meséket? A Mese Appal alkalmazásban több száz interaktív mese vár, amit együtt fedezhettek fel a gyermekeddel — töltsd le a Google Play-ről vagy az App Store-ból.
