Volt egyszer egy vén malom a patak partján, s abban a malomban lakott egy szürke kisegér meg egy kövér, szürke macska. Együtt teleltek, együtt is nyaraltak, de két különbözőbb jószágot keresve sem találtál volna a hét határban.
A kisegér, akit Pörgőnek hívtak, egész nap tett-vett. Reggel, mikor a nap még csak pirkadt a dombok mögött, már cipelte az elhullajtott búzaszemeket a kamrába, egyet a jobb, egyet a bal hóna alá. A macska — Dorombnak nevezték — ezalatt a piros vánkoson feküdt, s ha kinyitotta fél szemét, csak annyit mondott:
— Ugyan minek fáradsz, Pörgő? Van még nyár elég. A jó falat úgyis megtalál engem magától.
— Lehet — felelte a kisegér —, de a tél nem kérdi, ki mennyit pihent. A tél csak azt kérdi: van-e a kamrában.
Doromb erre nagyot ásított, s aludt tovább.
Így ment ez egész nyáron. Pörgő gyűjtött: búzát, árpát, egy-egy diót, amit a molnár gyerekei elgurítottak, s minden szemet szépen elrakott a kamra mélyére. Doromb csak nézte, s néha kinevette:
— Bolond, aki dolgozik, mikor sütni is lehet a napon.
Aztán, ahogy lenni szokott, egyik reggel dér lepte a malom tetejét. A patak széle befagyott, a mező megkopaszodott, s a molnár is bezárta a malmot, mert megállt a kerék a jégtől. Nem hullott többé egy szem búza sem.
Doromb megéhezett. Föltápászkodott a vánkosról, körüljárta a hideg malmot, de sehol egy morzsa. Végül bekopogott a kisegér kamrájának ajtaján.
— Pörgő pajtás — nyávogta panaszosan —, adnál-e egy kis búzát? Korog a gyomrom, majd elveszek.
Pörgő kinyitotta az ajtót. Odabent szép rendben állt a sok gabona, dió, magvacska — egész télre való.
— Emlékszel, mit mondtál nyáron? — kérdezte a kisegér. — Hogy a jó falat magától megtalál.
Doromb lesütötte a szemét.
— Emlékszem. Bolond voltam. Kinevettelek, pedig neked volt igazad.
A kisegér elgondolkodott. Nézte a rest macskát, aki most fázósan összehúzta magát az ajtóban, s eszébe jutott, hányszor melengette őt Doromb bundája a hideg éjszakákon, mikor összebújtak a vánkoson.
— Tudod mit — mondta Pörgő —, nem hagylak éhen veszni. De cserébe egész télen te őrzöd a kamrát, míg én alszom. Két dolgos egy fedél alatt többre megy, mint egy dolgos meg egy rest.
Doromb boldogan ráállt. Attól fogva megosztották a munkát is, a búzát is. A macska éjjel őrködött, a kisegér nappal rendezkedett, s mire kizöldült a mező, egy szem gabonájuk sem veszett kárba.
Doromb pedig soha többé ki nem nevette azt, aki dolgozik. Mert megtanulta: a munka gyümölcse mindig azé, aki idejében leszedi — s a legszebb falat az, amit megosztunk azzal, aki mellettünk kitart.
Szereted a jó esti meséket? A Mese Appal alkalmazásban több száz interaktív mese vár, amit együtt fedezhettek fel a gyermekeddel — töltsd le a Google Play-ről vagy az App Store-ból.
