Élt egy faluban egy Dömötör nevű gazda, aki olyan fösvény volt, hogy a dérért is sajnálta, ami ingyen hullott a földjére. Ennek a Dömötörnek szolgált Marci, a szegény libapásztor, egy egész éven át.
Mikor letelt az esztendő, Marci a béréért ment.
— Bér? — húzta össze a szemét Dömötör. — Előbb számoljunk. Tavaly elszaladt egy libám — az egy forint. A múlt hónapban sáros lett a subád, azt is levonom. Meg ott a kenyér, amit megettél. — Így számolt, számolgatott, míg a végén Marci nemhogy kapott volna, még ő maradt „adósa” a gazdának. Egy fillér nélkül, ütlegekkel kísérve zavarta el az udvarából.
Marci lenyelte a mérgét, de az útszélen megfogadta:
— Jó, Dömötör gazda. Háromszor jövök vissza hozzád — de úgy, hogy meg nem ismersz. Egyszer a fösvénységedért, egyszer a hazugságodért, egyszer a gőgödért.
Nemsokára vásár volt a szomszéd városban. Marci lókupecnek öltözött: pörge kalap, festett bajusz, cifra mándli. Odavezetett egy girhes, vén gebét, de úgy kikente-fente, felpántlikázta, hogy tűzről pattant paripának látszott.
— Ez ám a ló, uraim! — kiáltozta. — Aranyat ér! De sietek, hát olcsón adom.
Dömötör, aki mindig olcsó jószágra vadászott, rögtön ott termett, és — mert azt hitte, jó vásárt csinál — dupla annyit fizetett érte, mint amennyit egy jó ló ért. Otthon aztán a „paripa” harmadnapra lefeküdt a jászol elé, és fel se kelt többé. Dömötör csak a fejét fogta. Marcit meg nem ismerte fel.
Egy hónap múlva Marci vándor doktornak adta ki magát: fekete köpeny, nagy szemüveg, tele táska mindenféle színes vízzel.
— Minden bajra van írom! — hirdette a piacon. — Aki köszvényes, aki fösvény, aki kopaszodik — meggyógyítom!
Dömötörnek épp fájt a háta a sok pénzsóvár görnyedéstől.
— Doktor úr, engem gyógyítson meg!
— Ez a legdrágább csodabalzsam — mondta Marci komolyan, és eladott neki egy üvegcse közönséges, mézzel édesített vizet a fél vagyonáért. — Kenje a hátára holdtöltekor, háromszor, fejjel lefelé állva.
Dömötör kente, állt fejjel lefelé a színben — a háta persze semmit sem javult, viszont az egész falu rajta nevetett. Marcit megint nem ismerte fel.
Harmadszorra Marci a gazda leggyengébb pontját vette célba: a hiúságát. A nagy őszi vásáron elhíresztelte, hogy jön a király embere, és díjat ad annak a gazdának, aki a legnagyobb tököt hozza. Dömötör, hogy övé legyen a dicsőség, egy szekérnyi pénzt kiadott a környék összes óriástökére, felhalmozta a vásár közepén, és fennhéjázva várta a királyi díjat. De király embere sehol — csak a falu népe, aki jót mulatott a tökhegy tetején páváskodó fösvényen.
— Hol a díj?! — kiabált Dömötör.
— A díj a tanulság — szólalt meg a tömegből egy ismerős hang. Marci volt az, immár álruha nélkül. — Emlékszel, gazduram? Egy éve becsülettel legeltettem a libáidat, te meg egy fillér nélkül, veréssel zavartál el. Megmondtam: háromszor jövök vissza. A gebe a fösvénységedért volt, a csodabalzsam a hazugságodért, ez a tökhegy a gőgödért. Most kvittek vagyunk.
Dömötör csak állt, vörösen, a tökök tetején. Sokáig gondolkodott. Aztán — talán életében először — becsületesen szólt:
— Igazad van, fiú. Olcsóbb lett volna tisztességgel kifizetni a béredet.
S attól fogva — ha nem is lett bőkezű — legalább megadta mindenkinek, ami járt neki.
Mert aki a kiszolgáltatottat megrövidíti, ne csodálkozzon, ha a furfang háromszor is bekopog az ajtaján.
Szereted a jó esti meséket? A Mese Appal alkalmazásban több száz interaktív mese vár, amit együtt fedezhettek fel a gyermekeddel — töltsd le a Google Play-ről vagy az App Store-ból.
