Volt egyszer egy király, akinek a szeme fénye volt az egyetlen leánya, Ilka. Egy nyári éjszakán rettenetes szélvész támadt, és mire megvirradt, a palota udvarának kellős közepén egy fa állt — de akkora, hogy a törzsét tízen sem érték volna át, a koronája pedig eltűnt a felhők mögött. S ami a legrosszabb: Ilka ágya üres volt.
A király kidoboltatta az országban: aki felmegy a fára, és lehozza a leányát, azé lesz fele királysága meg a lány keze.
Jöttek a vitézek, egyik a másik után. Felkapaszkodtak három ágnyira, ötre, tízre — aztán szédülni kezdtek, lenéztek, és visszafordultak. Egy hét alatt egy sem jutott a felhőkig.
A király konyháján szolgált egy szegény kanászlegény, Palkó. Nem volt se kardja, se paripája, csak a fütyülőfája meg a jó szíve. Odaállt a király elé.
— Felség, hadd próbáljam meg én is.
A vitézek kinevették. De a király intett: hadd menjen.
Palkó nem nézett a felhőkre. Csak az első ágat nézte, s ráállt. Aztán a másodikat, s arra is. „Nem a tetőt mászom — mondogatta magában —, csak a következő ágat.” Így ment, ágról ágra, egész nap, egész éjjel, míg egyszer csak áttört a felhőkön.
Odafönt egy egész ország nyílt ki előtte. Először egy rézből való mező, ahol egy sánta holló ült egy karón.
— Adj egy falatot, legény — károgta. Palkó odaadta fél kenyerét.
— Jótét helyébe jót várj — mondta a holló. — Ha bajba jutsz, kiálts a nevemen: Kormos.
Ment tovább az ezüstmezőn, ahol egy vak egér botorkált. Palkó megitatta a kulacsából.
— Ha kell, hívj: Ezüstke — cincogta az egér.
Az aranymező közepén állt a sárkány vára. Odabent, egy aranyláncon, ott ült Ilka, sápadtan.
— Jaj, te szegény legény — súgta —, itt egy háromfejű sárkány az úr, és annak az ereje egy tojásban van, a tojás egy récében, a réce egy ládában a vár pincéjében. Anélkül meg nem győzöd.
Palkó lekapta a láncot a lányról egy hajtűvel, aztán lekiáltott:
— Ezüstke! — s az egér átrágta a láda zárját. — Kormos! — s a holló felkapta a récét, mielőtt elrepülhetett volna. A tojás Palkó markába gurult.
Ekkor rontott be a sárkány, mind a három feje tüzet fújt. De Palkó a magasba tartotta a tojást.
— Egy szó, és összetöröm!
A sárkány megtorpant. Mert aki a másik erejét a markában tartja, az az úr — nem az, aki tüzet fúj. Palkó megszorította a tojást, s a sárkány három feje egyszerre lehanyatlott, mint a levágott mákfej.
Ilka a nyakába borult. Lementek a fán, óvatosan, ágról ágra, ahogy Palkó felment. Mire leértek, a fa magától kidőlt, és eltűnt, mintha sose lett volna.
A király állta a szavát. Palkóból úrfi lett, de a fütyülőfáját sose dobta el, és a kanászokra sose nézett le.
Mert aki nem a magasságot nézi, hanem mindig csak a következő ágat, az egyszer felér a legtetejére is.
Szereted a jó esti meséket? A Mese Appal alkalmazásban több száz interaktív mese vár, amit együtt fedezhettek fel a gyermekeddel — töltsd le a Google Play-ről vagy az App Store-ból.
