Késő őszi délután volt, olyan, amikor a nap már csak úgy tesz, mintha sütne. A dombhát tetején állt egy vén, kiszáradt bogáncs, és zörgött a szélben, mint egy marék elfeledett kulcs.
Odaröppent hozzá egy pöttöm cinege. Tolla borzas volt, a lába kék a hidegtől.
— Bogáncs, bogáncskám, hajolj meg egy kicsit, hadd bújjak a tövedhez, mert megvesz az Isten hidege!
— Még mit nem — zörrent a bogáncs. — Egész nyáron egyenesen álltam, most görbüljek meg egy verébnyi vendégért? Eredj tovább.
A cinege tovaszállt a kecskéhez, aki a domboldalon legelészett.
— Kecske, kecske, rágd le a bogáncs fejét, mert nem hajol meg nekem!
— Dolgom van — mekegte a kecske. — A magam gyomra fontosabb egy fázós madárnál.
Repült a cinege a farkashoz.
— Farkas, farkas, kergesd meg a kecskét, mert nem rágja le a bogáncsot, ami nem hajol meg nekem!
— Jóllakott vagyok — ásított a farkas. — Minek fáradjak a te bajodért?
Ment a cinege a bothoz, ami az árokparton hevert.
— Bot, bot, verd meg a farkast, mert nem kergeti a kecskét…
— Fekszem — reccsent a bot. — Jó nekem itt.
Repült a tűzhöz, ami egy pásztortűz maradéka volt.
— Tűz, tűz, égesd meg a botot…
— Alszom a hamu alatt — pislákolt a tűz. — Ne piszkálj.
Ment a vízhez a patakban.
— Víz, víz, oltsd el a tüzet…
— Sietek a malom felé — csobogott a víz. — Nem érek rá.
Ment az ökörhöz, aki a jászolnál kérődzött.
— Ökör, ökör, idd fel a vizet…
— Elég vizet ittam ma — bődült az ökör, és behunyta a szemét.
A kis cinege már alig bírta emelni a szárnyát. Lehullott egy udvar sarkába, a hóra, és csak pihegett. Arra jött egy kisfiú, aki fát hordott be az anyjának. Meglátta a madarat. Nem kérdezett semmit, nem várt cserébe semmit — csak lehajolt, a tenyerébe vette, ráfújt párszor, aztán bevitte a meleg konyhába, és tett elé egy csipetnyi kenyérmorzsát.
A cinege lassan feléledt. Estére már ugrált a párkányon, és olyan vígan csippogott, hogy a kisfiú nevetett örömében.
Ki tudja, mitől, de abban az órában megmozdult a világ. A víz mégis nekiindult a tűznek, a tűz a botnak, a bot a farkasnak, a farkas a kecskének, a kecske a bogáncsnak — végigfutott a lánc az egész dombháton. De mire a bogáncs ijedten meghajolt volna, a kis cinegének már rég nem volt rá szüksége: ült a meleg konyhában, és tele volt a begye.
Mert a legkisebb jó szó is elindíthat egy egész láncot — csak épp elég, ha valaki végül, kérés nélkül, igent mond.
Szereted a jó esti meséket? A Mese Appal alkalmazásban több száz interaktív mese vár, amit együtt fedezhettek fel a gyermekeddel — töltsd le a Google Play-ről vagy az App Store-ból.
