Marci a Bakony tövében nőtt fel egy zsuptetős házban. Apját nem ismerte, anyját éppen csak; tízéves korára már egyedül terelte ki a falu négy malacát az erdőszélre.
Egyik nyáron egy öreg kondás vetődött a határba. Ruhája foszladozott, botja kettéhasadt. Marci megosztotta vele a szalonnáját és egy fej hagymát. Az öreg nem mondott köszönetet, csak egy gombbal megérintette a fiú vállát.
— Ha valami nehéz lesz — mondta —, fordulj a kondás felé, akit először látsz.
Másik napon Marci a patakban játszott a malacokkal, amikor észrevette, hogy egy beleesett gally elzárta a folyást. Kihúzta. A patak meglendült, és köszöntésképpen három pisztrángot vetett ki a partra. Marci kettőt visszadobott, a harmadikat hazavitte.
Harmadnap egy elhagyott kismacskát talált a szénapadláson. Anyja már nem volt. Marci tejet csorgatott neki egy darab kéregből, és három napig etette, míg megerősödött.
Tizennyolc évesen Marci elindult szolgálatot keresni. A király udvarába kerülve a fő‑kondás mellé adták. Egy reggel a király maga jött ki az ól mögé, és Marcira nézett:
— Hallom, ügyes vagy. Akkor próbáljunk meg valamit. A rézerdőben, túl a Vasaltkapun, áll egy fa. Hozz ide egy ágat belőle. Holnap reggelre.
A rézerdő nem létezett. Vagyis a falu legöregebb bácsája szerint sem létezett. Marci leült az ól mögé, és gondolkodott. Eszébe jutott a vén kondás szava. Felnézett, és az udvar túlsó végén egy idős kondás éppen az itatóhoz vezette a malacokat. Marci odament.
— Bácsi — mondta. — Tud kend a rézerdőről?
A kondás végigmérte. Aztán a botjával egy kis vonalat húzott a porba.
— Erre menj. Ne nézz hátra. Amikor egy darab rézvörös moha bukkan fel, ott állj meg.
Marci ment. Egy nap múlva pontosan ott állt meg, ahol a moha vöröslött. Egy egyetlen, csenevész réz‑gally hevert a földön — az erdő utolsó emléke. Marci felvette, és reggelre az udvarban tette le.
A király másodjára aranymezőről egy szál virágot kért. Marci kiment a patakhoz, és a kavicsra leült. A patak megemlékezett a tavalyi gallyról: csendesen kifolyt egy száraz mederbe, és láthatóvá vált alatta egy elveszett aranymező — az egész tavasszal vízborította volt. Marci leszakította a legszélső szálat, megköszönte a pataknak, és visszament.
Harmadszorra a király a gyémánterdő egyik tölgyleveét kívánta. Marci ezúttal a házikabátja zsebébe nyúlt — ott aludt a kismacska, amit néhány hete magával hozott. A macska kiugrott, és bevezette Marcit egy szikla mögötti rejtett völgybe, ahol a fák kérge úgy fénylett, mintha jég borította volna. Egy alacsonyan lógó levél lehullott Marci tenyerébe.
A király a három tárgyat sokáig nézte. Aztán Marcira:
— Választhatsz: legidősebb lányom kezét, vagy a Bakony tövében négy holdat.
Marci levette a süvegét.
— Felség, a lánya magát választhatja. Én a négy hold földön gazdálkodnék — és visszahívnám a vén kondást, akit valamikor megosztottam a szalonnámmal.
A király nem ellenkezett. Marci visszament a Bakony tövébe. A négy hold földet feltörte, és a vén kondás mellé szegődött kisbéresnek, amíg az élt. Aztán a négy hold birtokán Marci maga lett a leggazdagabb pásztor, akit a vidék ismert.
Mert nem a süveg teszi a hőst, hanem amit alatta gondol.
Szereted a jó esti meséket? A Mese Appal alkalmazásban több száz interaktív mese vár, amit együtt fedezhettek fel a gyermekeddel — töltsd le a Google Play-ről vagy az App Store-ból.
