A malomgát mögötti dombocskán élt egy kis süldő, akit a falu népe csak Bandinak hívott, mert mindig úgy oldalogott el a karám alatt, mintha ott sem lett volna. Egyik tavasszal Bandi úgy döntött, hogy önállósítja magát. Vályogot vetett, sást vágott, és három hét alatt felépített magának egy szürkére meszelt házat a domb tetején. Belül kemence, kívül kerítés, fölötte madárijesztő — minden rendben.
Az első este, amikor még a frissen vakolt fal is langyos volt, kopogtak az ajtón.
— Süldő úr — szólalt meg egy mély hang. — Engedj be. Hideg van.
Bandi az ablakon kilesett. Egy nagy, sovány ordas állt a tornácon. Az orra szürke volt, a foga sárga.
— Engedne, engedne — felelte Bandi —, de épp most jutott eszembe, hogy nincs tűzifám. Nem hozna kend egy ölre valót a Bükkösből? Reggelre meg is hálálnám.
— A Bükkösből? — morgott az ordas. — Az három óra járás.
— Csak addig kibírok hidegben — mondta Bandi szelíden.
Az ordas dühösen elindult. Bandi becsukta az ajtót, jól meghúzta a reteszt, és aludt egy keveset.
Hajnalban újabb kopogás.
— Süldő úr — ezúttal egy fiatalabb hang. — Engedj be. Éhes vagyok.
Bandi most is az ablakon nézett ki. Egy másik ordas állt ott, vékonyabb, de hidegebb tekintetű.
— Engedném, csakhogy — mondta — épp most látom a túlsó hegyen a Vén Maczkót, amelyik tavaly az egész hegyi kasokat kifosztotta. Maga vadász természetű, ugye? Ha most átfut és elkapja, este nálam mézet ehet a maga kifüstölte hozzá.
Az ordas gondolkozott. Aztán elindult a túlsó hegy felé. Bandi nyugodtan tovább aludt.
Délfelé harmadszor is kopogtak. Az utolsó ordas volt, a legidősebb és a legravaszabb — egyik foga ezüstből volt, mert ezt a falubeli vadászoktól lopta.
— Süldő, ki ne nézz az ablakon — mondta. — Nincs idő játékra. Most rögtön kinyitod, vagy átharapom az ajtót.
Bandi most sem nyitott ajtót. Csak hátrament a tűzhelyhez, és bekiabált a kéménybe:
— Hé, sógor! Az illatos vacsorát fűtöm! A nagy kondér készen van! Ugorj le, amikor zsírozik!
A kéményen át kilátszott az udvar. Az öreg ordas felfigyelt: a vacsora szó megakadt benne. Lassan körülnézett, és észrevette a ház hátsó falához támasztott létrát. Felmászott a tetőre, beleszimatolt a kéménybe. A kondér tényleg ott rotyogott alatta — alma‑, hagyma‑ és köménymag illata szállt felfelé.
Bandi épp az ajtót támasztotta a háta mögött.
— Sógor! — kiáltott felfelé. — Ne félj. Bele kell ugranod, különben az árpa megég!
Az ordas a kemence kéményén át ugrott be. A kondér fedele a fej alá kattant. Bandi gyorsan tett rá két nagy követ.
A kondér csendesedett. Bandi reggelre árpát etetett a vályúból, és a kemencéből főtt sárgarépát meg káposztát szedett ki — épp annyit, amennyi neki kell. A maradékot kivitte a hegyi vadőrnek, hadd legyen miből vacsoráznia.
A másik két ordas még napokig keresgélt a Bükkösben meg a túlsó hegyen. Mire visszaértek, a süldő háza fölött már új füstcsík szállt.
Mert a türelmes ész három karmot is kifáraszt.
Szereted a jó esti meséket? A Mese Appal alkalmazásban több száz interaktív mese vár, amit együtt fedezhettek fel a gyermekeddel — töltsd le a Google Play-ről vagy az App Store-ból.
